Röplabda Diákolimpia Vármegyei Döntő

Március 5-én Egerben a IV. fordulóval véget ért a Röplabda Diákolimpia Vármegyei Döntője. Lány csapatunk ismét kitett magáért, a Pásztorvölgyi Gimnázium ellen nagyon szoros mérkőzésen maradt csak alul, így ezüstérmet szerzett. Ezzel az eredménnyel továbbjutottak az országos selejtezőre. Ezüstös lányaink névsora: 8.b Tóth Gerda, Kovács-Hanka Maja, Besze Regina, Nyilas Kendra 7.b Hidvégi Hanna, Borsi Lili,

Mezei Futó Diákolimpia Városi Döntő

2024. február 29-én került megrendezésre a Mezei Futó Diákolimpia Városi Döntője. Csodálatos tavaszi időben, az Energia Pálya adott otthont a versenynek. Iskolánk 3 korcsoportban képviselte magát egyéni és csapat versenyszámokban. Az induló tanulókat sorolnám, az elért eredményükkel együtt:   II. kcs. lány csapat: (1.5 km) I. helyezett – Juhász Zsófia 4. a, egyéniben I. hely – Varga

Beiratkozás a 2024/2025. tanévre

Az idén tankötelessé váló gyermekek általános iskola első évfolyamára történő beíratását a 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet 7. §-a és az Nkt. 50. § (7) bekezdése alapján 2024. április 18-19. (csütörtök-péntek) 8:00 órától 18:00 óráig történik. KRÉTA elektronikus ügyintézés segítség letöltése itt Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok letöltése itt Étkezési nyilatkozat 2024-2025. letöltése itt Művészeti jelentkezési lap

Menza – információk és rendelési útmutató

Kedves Szülők! Kérjük, hogy a leírást mindenki alaposan olvassa el! Az étkezés mindenkinek meg van rendelve, aki a leadott étkezési nyilatkozaton azt igényelte! Kérdés vagy probléma esetén kérjük a solymosisulimenza@gmail.com e-mail címre írjatok! Az étkezési felületet itt találjátok: https://gyongyossolymoskatisk.eny.hu/ A felületen minden gyermeknél rögzítve van egy e-mail cím – korábbi étkezőknél az az e-mail, amelyikre az étkezési

Továbbtanulási információk

Az általános iskola 8. évfolyamára járó tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban. A dokumentum megtekintéséhez vagy letöltéséhez kattintson a címre!

Röplabda Diákolimpia 2024

Február 21-én iskolánk adott otthont a Röplabda Diákolimpiának. A megyei döntő 3. fordulójában öt iskola vett részt. A nagyrédei Szent István Általános Iskola, a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola, az egri Pásztorvölgyi Gimnázium és a kömlői Gárdonyi Géza Tagiskola diákjait láttuk vendégül. Csapatunkra két mérkőzés várt, Nagyrédével és a Gyöngyössel. Mindkét meccsen két szettes győzelmet

Farsangi hírmondó

Alsós farsangi hírmondó Ebben a tanévben február 9-én rendeztük az alsó tagozatos tanulóink farsangi bálját. Nagy izgalmakkal telve készült minden osztály, hiszen a hagyományaink szerint az idei évben csoportos beöltözés következett. Az ötletelés után a megvalósításra került sor. A fergeteges dallamokra szenzációs koreográfiákat láthattunk a bálon, a műsorban sokszínű tehetségükről tettek bizonyságot az alsós tanulók.

Szerver karbantartás 2024.02.27

2024.02.27.-én kedden reggel 7:30 körül a tárhelyszolgáltató karbantartást végez, előfordulhatnak majd kisebb-nagyobb kimaradások kb. 1 órán keresztül.

Bee-bot robotméhecskék

A Meet&Code pályázat jóvoltából iskolánk 400€-t nyert. Ezzel az összeggel és a Szülői Munkaközösség anyagi támogatásával lehetőségünk nyílt újabb Bee-bot robotméhecske készlet megvásárlására. A mai világban a robotika jelentősége napról napra növekszik. Ezért is éreztük szükségét annak, hogy meglévő készletünket tovább bővítsük, s ezáltal egyre több diákkal megismertessük a padlórobotokat, melyek olyan programozható eszközök, amik

Heves-vármegyei diákolimpa

Január 30.án került megrendezésre a Heves-vármegyei diákolimpa ahol iskolánkat 5 tanuló képviselte! Gratulálunk a szép eredményekhez!  IV.korcsoport lány 1.helyezett: Előházi Johanna(7.b) III. korcsoport lány: 4.helyezett: Hettich Flóra(3.a) III.korcsoport fiú 5.helyezett: Major Gergő(4.b) I.korcsoport lány 3.helyezett: Előházi Júlia(1.b) I.korcsoport fiú 4.helyezett: Mihályi Zétény (1.b)

Sítábor 2024.

Sítábor a Magas-Tátrában   Erdei iskola programunk következő többnapos eseménye a sítábor volt, január 22-25-ig. Ebben az évben a szlovákiai Stará Lesná adott otthont a tábornak, ami 3 kilométerre fekszik Tátra Lomnic sípályáitól. A két hatodik osztályt idén hetedikesek és nyolcadikosok is kísérték, így összesen 33 tanuló táborozott. Tudásszintjük alapján négy csoportban síeltek, tanári felügyelettel.

Scroll to Top