Határtalanul!

HATÁRTALANUL PROGRAM 2019

Több hónapos izgalommal teli várakozás után május 14-én reggel 6 óra tájékán elindultunk teli rakott autóbuszunkkal Szlovénia felé. A hosszú buszút alatt több helyen is megálltunk a tájban gyönyörködni. Így történt ez a lendvai várnál is, ahol egy nagyon szép múzeumot tekintettünk meg, vagy a Szentháromság kápolnánál, ahol mumifikálódott holttesteket láttunk, a csodaszép kilátás mellett.

 Este 6-7 óra körül érkeztünk meg a Bohinji-tó partján lévő szállásunkra, ahol nagyon finom vacsorával fogadtak bennünket, és nem mellesleg nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velünk a szállodában dolgozók. A lányok 4, a fiúk több ágyas szobában voltak elszállásolva.

 A második napra virradó reggel svédasztalos reggeli várt bennünket az étkezőben, mely rendkívül változatos volt. Egy rövid buszút és egy kevés séta vezetett el bennünket egy katonai temetőhöz, amely szinte mindenkit megérintett, mert rengeteg magyar katona nevét olvashattuk a fejfákon. Ismét buszra ültünk és Kobarid szűk utcái között ellátogattunk egy katonai múzeumhoz. Utána egy kis túra várt ránk, amely során a kobaridiosszáriumhoz érkeztünk és mivel a hegyek, dombok lábainál voltunk, ezért nem árulok el vele nagy titkot, hogy valami meseszép kilátás nyílt innen is.

 Ezután egy hosszabb sétát tettünk. Átmentünk egy függőhídon, amely a Isonzó folyón ívelt át, mindenki leküzdötte tériszonyát. Túránk célpontja a Kozjak vízesés volt, amely bámulatos szépségével mindenkit elvarázsolt. Félórás utazás után a második szálláshelyünkre érkeztünk, ahol a csoport külön szállodákban aludt. Az esték nagyon hangulatosan teltek, köszönhető ez a hatalmas kártyapartiknak és annak, hogy a szállásnak volt egy közös helysége, ahol csak mi voltunk és a csoport minden tagja este odament.

 Másnap reggel felmentünk Tolmin dombjaihoz és a kilátás mellett még egy lövészárkot is megfigyelhettünk, majd egy kis dombra felkaptatva még szebb kilátást élvezhettünk. Ezt követően ismét autóbuszba szálltunk, és Doberdó 

Doberdó környékére mentünk, ahol egy rövid tájékoztatót hallgattunk a múzeum egyik dolgozójától, amit idegenvezetőnk fordított nekünk. Majd gyalog elmentünk a magyar építőanyagokból készült kápolnához.

 Egyórás buszút után elérkeztünk Triesztbe, ahol megcsodálhattuk az Adriai-tengert, a gyönyörű teret bámulatos épületeivel illetve megízlelhettük a híresen finom, igazi olasz fagylaltot is. Ezt követően utaztunk a szállásunkra, amely egy kollégiumban volt. Sajnos csoportunk itt ketté lett osztva és külön töltöttük az éjszakát. Ezen az éjszakán már mindenki nagyon fáradt volt, ezért hamar az alvásé lett a főszerep, egy kis társasjáték után.

 A negyedik nap reggelén Ljubljana felé vettük utunkat, ahol megnéztünk egy templomot, ahol, Rostás Pál emlékére állított szoborról hallhattuk mesélni az idegenvezetőnket. Miután a városba megérkeztünk, ellátogattunk a ljubljanai várhoz, ahol régi börtönökbe nyerhettünk bepillantást.

 Ezután volt egy rövid szabadidőnk, itt még mindenki beszerezhette az ajándékba szánt tárgyakat. Miután mindenki szerencsésen visszaért, elindultunk haza és este 9 órakor érkeztünk meg Gyöngyössolymosra.

 Köszönjük szépen a lehetőséget, kísérő tanáraink türelmét, nagyon jól éreztük magunkat és sokáig emlékezni fogunk ezekre a napokra.

Bodócs Nóra 7.b

 

Scroll to Top