Parlament látogatás

PARLAMENT LÁTOGATÁS
 
A hatodik évfolyamos tanulóinknak 2023.április 28-án lehetőségük nyílt, hogy történelmi, állampolgári ismereteik elmélyítése céljából meglátogathassák az Országházat és az Országgyűlési Múzeumban egy múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vehessenek.
A programot hónapokkal ezelőtt az osztályfőnökök pályázták meg. Az utazás a MÁV jóvoltából ingyenes volt. Már az emeletes vonattal, illetve a metróval való közlekedés is új tapasztalatokkal gazdagította tanulóinkat, és nagy élményt nyújtott számukra.
Budapesten először a Duna-parti Olimpia parkban töltöttek egy órát, majd Királycsinálók címmel egy múzeumpedagógiai foglalkozás várta a gyerekeket, ahol csoportokra osztva először a múzeum területén oldottak meg feladatokat, majd a koronázás, eskütétel, kardforgatás, lakoma részleteit ismerhették meg, és adhatták elő a többieknek. Jelmezekbe beöltözve, sok-sok nevetés kíséretében. Az élménydús, vidám 60 perc gyorsan elszállt. Ezután idegenvezetéssel ismerkedhettek meg a Parlament épületével, a koronázási jelvényekkel. Eközben még a pápalátogatásra készülő Kossuth tér forgataga is sok „rácsodálkoznivalót” kínált.
Az egész program ingyenes volt a tanulóknak.
 
Scroll to Top