Vidámballagás

Végzős tanulóink ballagását megelőzően az utolsó tanítási napon vidámballagást szerveztünk a két 8. osztály részvételével. A mókás ruhába, jelmezbe bújt tanulók felkeresték a felsős – alsós osztálytermeket, sőt meglátogatták az óvoda kisgyermekeit is. A színes ruhás, hangos látogatókat mindenhol szívesen látták.

2020/2021 -es Tanévzáró

A 2020/2021 -es tanév kissé rendhagyó módon alakult, bár a jelenléti tanításhoz visszatértünk, de sok programunk nem a megszokott módon valósult meg. Ebben a tanévben sem lesz tanévzáró ünnepségünk. Az osztályfőnökök 2021. június 21.-én és 22.-én az általuk kijelölt időpontban adják át az oszályoknak a bizonyítványokat. Véget ért a tanév, végre félre tehetjük a tankönyveket.

Gyermeknap a felsőben

A megszokott iskola gyereknap a járványügyi előírások miatt nem valósult meg. Helyette egy nagy közös túrával töltöttük ezt a napot. A felsős osztályok a Sár-hegy Szent Anna kápolnájához gyalogoltak fel, majd ott ügyességi feladatokban mérték össze tudásukat. A kötélhúzásban minden osztály fiú-és lánycsapata összemérhette erejét. A legkitartóbbak kis csapata megmászta a Sár-hegy tetejét. Visszafelé Pipis-hegyen,

Felsős Tanulmányi kirándulás

Az idei tanévben rendhagyó módon mátrai kirándulásokon vettek részt a felsős osztályok. A cserkő-tónál, Mátrafüreden, Sástón, Visontán töltötték el a június 8. -i napot. Szikrázó napsütés, erdei táj, jó programok biztosították a nap sikerességét.

3. osztályosok Elsőáldozása

“Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”  (Jn 6,51) Két vasárnap -2021. június 6-án, Úrnapján és 13-án- került sor a 3. a és a 3. b osztályos tanulók elsőáldozására. Első alkalommal találkozott e szentségben tizenkilenc gyermek az Úr Jézussal gyönyörű

Osztálykirándulások az alsóban

Osztálykirándulások az alsóban   A Mátrát és a környékét barangoltuk be a gyerekekkel, kézműveskedtünk, kisvonatoztunk, túráztunk. Jól fogyott a pizza, és a fagylalt. Sok csoportunk látogatott el a Harkály Házba Mátrafüreden.  Nem maradt ki Lajosháza sem. Most bebizonyosodott, mennyi csodálatos  látnivaló van karnyújtásnyira tőlünk,nem kell hozzá  messzire utaznunk.  

Elsőáldozás – 4.b osztály

„Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24) Az Eucharisztia – más néven Oltáriszentség – az a szentség, amelyben Jézus Krisztus önként odaadja nekünk magát, hogy a szentáldozásban vele egyesüljünk. május 30-án – Szentháromság vasárnapján – tizennégy gyermek elsőáldozásának ünnepe volt a Gyöngyössolymosi Szent Miklós püspök templomban. Harmadszori felkészülés és várakozás után a szentostyát örömmel és

Családi hétvége, túrák

CSALÁDI HÉTVÉGE, TÚRÁK Tour de Gyöngyös 2021. 06. 05.–06.-hoz kapcsolódó események Szeretettel várunk minden gyalog- és kerékpár túrához csatlakozni vágyó tanulónkat, illetve szüleiket. 06.05. (szombat) Sokféle ingyenes, változatos gyalog és bringa túrához csatlakozhatsz szüleiddel együtt és megnézheted a Tour de Gyöngyös országos kerékpáros verseny befutóját Kékestetőn. Könnyebb, nehezebb, tematikus és éjszakai túrák! Regisztrálj és tölts

2019/2020. tanév osztály ÁSZAINAK jutalmazása

Osztály ÁSZAINAK jutalmazása Az alsó tagozatos osztályok legsokoldalúbb tanulói az osztály ászai. Ők azok, akiket minden évben megválasztunk, példaként állítva a többiek elé, ők a közösségek mozgatói. Rájuk mindig lehet számítani, segítőkészek, szorgalmasak, aktívak. Idén a pandémia miatt kicsit elhúzódott a jutalmazásuk. Ez most megtörtént, szeretettel adtunk át egy belépőjegyet a Szent Bertalan templom toronykilátójába,

Tiszta Solymosért!

TISZTA SOLYMOSÉRT! Iskolánk tanulói is csatlakoztak a falu által szervezett takarítási akcióhoz. Az alsós diákok a falun belüli zöld területeken, a felsősök a település környékén tisztogattak. Katolikus iskolaként fontos számunkra a teremtett világ védelme. Reméljük tanulóink korosztályának már természetes lesz ennek  óvása, őrzése.    

Scroll to Top