-
Őszi mátrai túra
Október 12-én az iskolai túramozgalom keretében kirándultunk iskolánk 25 tanulójával. A csoportot Csárdás László tanár vezette, Bukó Beatrix és Majdán Dorottya tanár nénik kísérték és néhány szülő is kirándult. Kihasználtuk a gyönyörű őszi időt. Solymosról indultunk, első állomásunk a Cserkő-tó volt. Felmentünk a Dezső várhoz, beszéltünk a történetiségéről. Ez a szakasza elég kemény volt a…
-
Túratábor a Mátrában
TÚRATÁBOR A MÁTRÁBAN Hetedik évfolyamosainkkal 3 napot Sástón töltöttünk erdei iskolában. Sajnos az időjárás nem volt teljesen kegyes hozzánk, alaposan fel kellett öltöznünk a programjaink megvalósításához. Egy gyalogtúrával „melegítettünk be”, majd 4 órán vettünk részt (a Mátra állat- és növényvilágával, a Mátra váraival, a térképjelekkel ismerkedtünk, illetve rendhagyó módon számoltunk). Délután „kincskeresés”volt a program, majd…
-
Kenutábor élménybeszámoló
KENUTÁBOR ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Az ötödik évfolyamosaink az erdei iskola keretein belül, kenutáborban vesznek részt Tiszafüreden. Augusztus utolsó vasárnapján 11 órakor indultunk el Tiszafüredre. Mikor odaértünk megkaptuk a faházak kulcsait, bepakoltuk a csomagjainkat, majd kimentünk eligazításra. Megtanultuk a parancsszavakat és elindultunk a kikötőbe. Mikor odaértünk, felvettük a mentőmellényt, evezőt választottunk és elindultunk kenuzni, nagyjából 5 km-t eveztünk.…
-
Ministráns találkozó Egerben
Az Érsek atya meghívására 2019. október 5-én 10 tanulóval vettünk részt egész napos program keretében Egerben a XII. Egyházmegyei Ministránstalálkozón. Az esemény témája idén a küldetés volt. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be. Szentbeszédében aláhúzta , hogy Jézus kétezer év óta hív az egyház közösségébe személyeket, közöttük ministránsokat is. Ezt követően csoportkép…
-
Szüreti futónap – iskolánké a vándorserleg!
Szüreti Futás Kömley Károly Emlékverseny Minden tanulónknak gratulálunk, aki részt vett a Szüreti Futónapon és becsülettel teljesítette a távot! Szép eredmények születtek és a sok pontszerző helynek köszönhetően iskolánk elnyerte a legeredményesebb iskolának járó vándorserleget! Ezüstérem: Palásti Krisztián Liktor Tamás Bence Gáspár Dorka Szőllős Dániel Bronzérem: Szankó Szonja Lantos Áron Kovács Maximilián Iskolai váltónk első…
-
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért E kezdeményezés szerint 2019. október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánk számos helyén csatlakoztak az eseményhez. Maga a kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok…
-
A hónap szentje: Kalkuttai Szent Teréz
„Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.” A hónap szentje Kalkuttai Szent Teréz Az albán nemzetiségű Teréz anya 1910. augusztus 27-én született Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Üszküb városában. Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott…
-
Tanévkezdési információk
Kedves Szülők! 2019. szeptember 2-án hétfőn kezdetét veszi a 2019/2020-as tanév. Az első óra az előző tanév végén bevezetett csengetési rend szerint 7.55-kor kezdődik, az iskolabusz a megszokott menetrend szerint közlekedik a tanév első napjától. A tanévnyitóra az első tanítási napon, szeptember 2-án, hétfőn kerül sor, ezen a napon ünneplő viselése kötelező.…
-
TANKÖNYVOSZTÁS
TANKÖNYVOSZTÁS 2019. augusztus 26-án, hétfőn 8-16 óráig. 2019. augusztus 27-én, kedden 10-18 óráig. 2019. augusztus 28-án, szerdán 7-15 óráig. Kérjük, hogy aki év végén nem hozta vissza az étkezési nyilatkozatot – arról, hogy igénybe vesz-e iskolai étkezést, illetve milyet -, hozza magával a tankönyvosztáskor! Aki az iskolai étkezést kedvezményesen vagy ingyenesen veszi igénybe – NAGYCSALÁDOS,…





























