KENUTÁBOR ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
Az ötödik évfolyamosaink az erdei iskola keretein belül, kenutáborban vesznek részt Tiszafüreden.
Augusztus utolsó vasárnapján 11 órakor indultunk el Tiszafüredre. Mikor odaértünk megkaptuk a faházak kulcsait, bepakoltuk a csomagjainkat, majd kimentünk eligazításra. Megtanultuk a parancsszavakat és elindultunk a kikötőbe. Mikor odaértünk, felvettük a mentőmellényt, evezőt választottunk és elindultunk kenuzni, nagyjából 5 km-t eveztünk. Egy hídhoz értünk és ott játszottunk a vízben, térdig merültünk az iszapba. Ezután visszaindultunk a kikötőbe és onnan a szállásra. A kempingben volt egy remek strand is, itt pihentük ki a nap fáradalmait. A szálláson vacsoráztunk, fociztunk, majd Bálint előadást tartott a Tisza élővilágáról. Ezután villanyoltás következett.
Másnap Laci bácsi reggeli tornájával indult a nap. Reggeli után a kikötőből már egy hosszabb túrára indultunk. 15 km után egy elhagyatott parton álltunk meg, hideg ebéddel és vízi játékkal tartottunk egy hosszabb pihenőt. A játékban az volt a feladat, hogy ki tud egy nagy botot minél messzebb bevinni a parttól a vízbe. Visszafelé egy rövidebb, 5 km-es úton mentünk, fáradtan érkeztünk a kikötőbe, vacsora után a többség azonnal aludni tért, előtte azonban még megírtuk útinaplónkat.
A következő napot is reggeli tornával kezdtük, ezen a napon azonban nem kenuzás, hanem egy 50 km-es biciklitúra várt ránk, ezért a kerékpár-kölcsönzőbe indultunk. Abádszalók volt a célállomás az út eleje könnyű volt, majd egyre nehezebb. A kerékpár-túrára több szülő is érkezett a csoporthoz. Mikor már csak 2 km volt hátra megálltunk egy babamúzeumban. A babamúzeumban rengeteg népviseletbe öltözött babát csodálhattunk meg. Miután Abádszalókra értünk ott vidáman játszottunk a strandon, bár nem tudtunk fürdeni a hideg idő miatt. Visszafelé már az esővel és a széllel küzdöttünk, ezért a biciklik leadása és a vacsora után könnyen elaludtunk.
Az utolsó napon nagyon szép tájakat és sok állatot – például kárókatonát, szürke gémet, bölömbikát, barna kányát -, láttunk 5 km kenuzás közben. A hazaút rossz volt, mivel mindenki maradt volna még pár napot.