-
#zeneóra
Iskolánk felső tagozatos diákjai #zeneórán vehettek részt. Az előadó a Bordó Sárkány zenekar, saját meghatározása szerint „középkori világzenét” játszik. Az autentikus, magyar és európai középkori dalokat és táncokat bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A középkori hangulatba ültetett Bordó Sárkány dalok a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodó, táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak meg.
-
Advent második gyertyája
Második gyertyagyújtás Ma ismét összegyűlt iskolánk közössége, és az adventi koszorún meggyújtottuk a második gyertyát.
-
Angol verseny a Vak Bottyán Szakközépiskolában
November 29-én részt vettünk a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégiumban megrendezett angol versenyen, ahol nyolcadikos tanulók mérhették össze tudásukat játékos formában. Iskolánkból 6 lelkes caspat indult, melyből a Ludvig Dominik-Szűcs Levente alkotta Spartans nevet viselő csapat a második helyen végzett. Szívből gratulálunk nekik!
-
A magyar labdarúgás napja
2022. október 25-én a Magyar Labdarúgás Napján iskolánk vendége volt Pintér Ádám, korábbi 29-szeres válogatott labdarúgó, az MTK futball-nagykövete. A 3. órában a 3.B és 4.B osztályosoknak fociórát tartott, a 4.órában pedig válaszolt a gyerekek kérdéseire.
-
Szavalóverseny
Az alsó tagozat november 28-án rendezte meg a már hagyománnyá vált vers- és prózamondó versenyét. A tanulók színvonalas előadással kápráztatták el a zsűrit, akik bronz, ezüst és arany minősítéssel köszönték meg az irodalmi délutánt. Minden indulónak szívből gratulálunk!
-
Egészségnevelési hét az alsó tagozaton
Iskolánkban, 2022. november 21-25. között zajlott az Egészségnevelési hét, melynek középpontjában alsó tagozatos diákjaink testi- lelki egészségének megőrzése és védelme állt. Legfőbb célunk az volt, hogy különféle módon elősegítsük a tanulók egészséges életvitelének kialakítását, továbbá pedig olyan magatartásformák alakuljanak ki bennük, melynek révén felismerik és megkülönböztetik a saját egészségük megőrzése érdekében követendő utat. Ennek érdekében…
-
Egészségnevelési hét
Egészségnevelési hét November 21 és 24 között zajlott az Egészségnevelési hét elnevezésű program, mely során külön figyelmet fordítottunk testi-lelki egészségünk megőrzésére. A 4 napon át tartó programokon keresztül próbáltuk a tanulókkal megismertetni az egészséges életmód különböző lehetőségeit. Minden reggel napindító tornával kezdtek, melyet a hetedikes illetve nyolcadikos tanulók tartottak. Hétfőre ’Egészséges süti’ versenyt hirdettünk,…
-
Advent első gyertyája
Iskolánkban is elkezdődött adventtel az új egyházi év. Az adventi koszorún meggyújtottuk az első lila gyertyát, ezzel kezdetét vette nálunk is a várakozás, a Megváltó születésére.A műsorban szereplő diákoknak és felkészítő tanáraiknak hálás köszönet! Isten adja,hogy a készület alatt családjainkba békesség és szeretet költözzön!
-
Sulizsák program
Intézményünk idén is csatlakozott a Sulizsák elnevezésű programhoz, melynek keretében iskolánk tanulói zsákokban összegyűjtve behozhatták az otthon és a környezetükben már nem használt ruhadarabokat, cipőket, lakástexileket és kiegészítőket. Az idei évben 1513 kg-ot sikerült gyűjtenünk. Köszönjük a szülők segítségét és bízunk abban, hogy jövőre ugyanilyen sikeres lesz a Sulizsák Program!
-
Új buszmenetrend November 21-től
Kedves Szülők, Diákok! November 21-től az iskolabusz új menetrend szerint fog közlekedni. REGGELI JÁRAT Település Megállóhely Indul Gyöngyös 1. forduló Olimpia 7:15 Strand (Toronyház oldali megálló) 7:17 Sláger ABC (Spar oldala) 7:18 Harrer Ferenc u. 7:28 Nagy buszmegálló 7:40 Mátrai úti buszmeg. 7:43 Őrálló út 7:45 Diófa utca…
-
Angol nyelvi szépkiejtési és nyelvismereti verseny
november 11-én részt vettünk a Berze Nagy János Gimnázium által meghirdetett angol szépkiejtési-és nyelvismereti versenyen, ahol diákjaink kiemelkedően teljesítettek. Sánta Csongor Bálint 8. a osztályos tanuló 4-5 órás kategóriában I. helyezést ért el. Gáll Kristóf a 7. b osztályból szintén 4-5 órás kategóriában II. helyezett lett. Tóth József 5.a osztályos tanuló 2-3 órás kategóriában III.…





























