Táblajátékos bemutató óra

Bemutató óra

 

Az alsó tagozatban tanítóknak helyi továbbképzést tartottunk, melynek keretén belül bemutató órát néztünk, első osztályos táblajáték órát. Ezt Magos Judit és Besenyei Bettina tanító nénik tartották.

Az idei év volt az első mikor kísérleti jelleggel heti egy matematikán a logikus gondolkodás fejlesztése érdekében táblajátékot oktattunk.

Céljaink között szerepelt, hogy megszerettessük a játékokat, az életkornak megfelelően válasszunk ki ezeket, segítséget adjunk a győzelem és a vereség feldolgozásához, a fokozatosság elvét betartva az egyszerűtől a bonyolult felé haladva ismertessük meg a tanulókat a játékokban rejlő lehetőségekkel (például: Amőba).

Fontos feladat volt a fair play, a sportszerűség elsajátítása, megtanulása, valamint a játéknak, mint folyamatnak a megtanulása, hiszen ezzel voltaképpen a gyermek megtanul tanulni is. Képessé válik gondolkodni, szabályokat elmondani, tapasztalatokat megfogalmazni, elveket, stratégiákat felépíteni.

Mindezt kiválóan reprezentálta az óra. Már az első év tapasztalatai után is látszik, hosszú távon sikeres lesz a program. A jövő tanévben már az első két osztályunkban folytatjuk ezt a fajta munkát.

Scroll to Top