A hetedik évfolyamosak az ötödikes kenutábor és a hatodikos sí tábor után ebben a tanévben 09.18-tól 09.20-ig 3 napot tölthettek túratáborban. A program erdei iskola, hiszen a gyerekek erdei körülmények között vesznek részt rendhagyó órákon. A tábort megelőzően „leporoltuk” az Útinaplókat, amiben már ötödik óta dokumentáljuk táborainkat, felkészültünk a táborozásra.
Hétfő reggel rögtön egy rövid túrával „melegítettünk” Mátrafüred és Sástó között. A két osztályfőnököt, Tóth Péternét és Danyiné Csillik Krisztinát Kecskés Barbara tanár néni segítette, ők hárman aludtak fent a gyerekekkel. A faházakban történő elhelyezkedés után jöttek a „tanórák”. Szentpéteri Gábor igazgató bácsival a túrista jelzésekkel és a térképhasználattal ismerkedtek, Enikő néni rendhagyó matematika órát tartott a tóparton, Barbi néni a Mátra növény- és élővilágába, Kriszti néni pedig a Mátra mondavilágába, várainak történetébe kalauzolta el a nebulókat. Mindezt 30 fokos melegben, a két osztályból alkotott „vegyes” csapatokkal. Ebédszünet után „kincskereséssel” folytatódott a program. Feladatlap segítségével, csapatokban fedezhették fel a Sástó környékét. Délután még Útinaplót írtunk, beosztottuk az éjjeli őrséget. A vacsorát követően megvártuk, hogy besötétedjen, és indultunk éjszakai túrára a Farkaskúthoz, visszafelé „bátorságpróbán” estünk át. A sástói nagyréten a csapat lélegzetvisszafojtva (rövid időre elcsendesedve ) élvezhette a szarvasbőgést. Rendkívüli élmény volt! Éjszaka óránkénti váltásban 2-2 tanuló őrizte a tábor nyugalmát.
Kedden tornával kezdtük a napot, majd a reggeli után kezdetét vette a „nagytúra”. 5 szülő és Borosi Bálint gyakorlós tanár „bácsink” kísérte a tanár néniken kívül a 3 csapatot. A csapatok kaptak térképet, iránytűt, furfangos útvonalleírást. A döntést azonban nem a felnőttek, hanem a gyerekek hozták meg, hogyan juthatnak el a kijelölt célig. Mindenki derekasan helyt állt, pedig közben eleredt az eső is, és a táv sem volt kevés. A közel 20 km-es túra után Mátraházán Balog Gyula plébános atya várt bennünket a templomban egy kis beszélgetésre. Mire a megfáradt csapat leért Sástóra a szülők már megterítettek, és csurdítós kenyér, palacsinta, sütemény, gyümölcs, üdítő várta a gyerekeket. A közös program majdnem 8 óráig tartott. Ezen az estén is volt éjjeli őrség. Mindenki remekül aludt, a távoli szarvasbőgés hangjai sem zavartak bennünket.
Szerdán a reggeli torna, majd az étkezés után ismét tanórákon vettek részt a tanulók. Danyi Magdi tanár néni irányításával lerajzolták a Sástót, Enikő nénivel képek, memória kártyák segítségével elmélyítették a növény- és állatismeretet, Barbi nénivel erdei olimpiát rendeztek, Kriszti nénivel pedig gyógynövénytörténetről és a gyógynövények hatásairól beszélgettek. Az órák után megebédeltünk, majd jött a tábor legrosszabb része…az összepakolás. Ezután még volt egy kis „szabadprogram” Sástón, majd 15 órakor érkezett a megfáradt csapatért az iskolabusz.
Nagyon élveztük a tábort! Köszönjük minden felnőtt munkáját, akik segítettek nekünk, osztályfőnököknek! Már várjuk a jövő májusi Határtalanul program kirándulását Szlovákiába.
Danyiné Csillik Krisztina a 7.a osztályfőnöke
Túratábor Sástón
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre