Tekerj a zöldbe a Nagyrédei Kecskefarmra🐐 – Beszámoló

Tekerj a zöldbe a Nagyrédei Kecskefarmra🐐-Beszámoló
 
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és a Mátra Biker SC 2023-as első Tekerj a Zöldbe kerékpáros túrája ezúttal a Nagyrédei Kecskefarmot vette célba.
A túra útvonala: Gyöngyös-Gyöngyössolymos-Nagyréde-Gyöngyössolymos-Gyöngyös volt. A táv 30 km-t és 260 m szintkülönbséget foglalt magába, így nem meglepő, hogy a legfiatalabb résztvevő, aki Gyöngyössolymoson csatlakozott hozzánk még nem volt 6 éves!
 
A kerékpárok tükrözték a megjelentek sokszínűségét. Főleg mountain bike kerékpárokkal jöttek a riderek, de éppúgy voltak Gravel kerékpárok, mint e-bikeok is.
A 75 fős gyerekekből és szülőkből álló kerékpáros csapat a térség mezőgazdaságára jellemző szőlőültetvények között, tavak mellett közelítette meg a Nagyrédei Kecskefarmot.
A családi gazdaság a Mátra hegység déli lábánál, gyönyörű természeti környezetben, rét mellett, erdőtől, horgásztavaktól 200-300 méterre található. A kitűnő adottságok mellett a több évszázados hagyományoknak köszönhető, hogy a mátraaljai történelmi borvidék jelentős borászata is Nagyrédén található.
 
Ahogy azt Sánta Judittól a Nagyrédei Kecskefarm vezetőjétől megtudtuk, az ökogazdaságban az állatok tartása, takarmányozása, illetve a sajtkészítés technológiája mentes a mesterséges anyagoktól, így az előállított kecskesajt, kecskehús magas biológiai értékű, értékes élelmiszer. A vidék egyedisége a vulkanikus kőzetben rejlik, ezáltal a legelő ásványi anyagokban gazdag, így érik el a sajtok egyediségét, melyeket saját recept alapján tufapincében érlelnek. Kecskesajtból nagyon sokféle ízletes étel készülhet. Sajtjaikat félkemény, lágy, krémsajt állaggal, és igen sokféle ízesítésben készítik melyből egy rögtönzött kóstolót is kaptunk.
Volt lehetőség a kecskék simogatására is a gyerekek legnagyobb örömére.
 
A Mátra Biker SC jóvoltából frissen sült pogácsától, ízletes kecskesajttól és házi málnaszörptől felfrissülve tekertünk vissza Gyöngyössolymoson keresztül Gyöngyösre.
A 30 km-es túra végére mindenki kellemesen elfáradt.
 
Következő „Tekerj a zöldbe” túránkat a Gyöngyöstarjáni faluházhoz szervezzük május 27-én.
 
Scroll to Top