Kölcsey Ferenc nemzeti Himnuszunkat 1823. január 22-én fejezte be.
1989 óta ez a nap a Magyar kultúra napja.
Minden évben érdekes programok sorozatával emlékezünk a jeles napra.
Ezen a héten minden nap iskolarádiós műsort hallgathattunk, ahol érdekességeket olvastak tanulóink a kultúra minden területéről.
Január 23-án településünk hagyományos édességével, a molnárkaláccsal (gürddel) ismerkedhettünk. Vendégül láttuk Nagy Gyulánét, aki kóstolással egybekötött bemutatót tartott a gyerekeknek.
Január 24-én a közösségi órában az iskola egésze részt vett egy ünnepélyes megemlékezésen. Délután pedig vetélkedőn adtak számot a tanulók kulturális ismereteikről. 4 fős, vegyes csoportokban versenyeztek egymással. A program vidám hangulatban telt.
I. helyezett csapat:
- Szmolnik Eszter 5.a
- Vitáris Dániel 6.a
- Juhász Gyöngyvér 7.a
- Mádi Dániel 8.a
II. helyezett csapat
- Polnai Alexander 5.b
- – Varga Bence 6.b
- – Juhász Petra 7.b
- – Szabó Benedek 8.b
III. helyezett csapat
- Ludvig-Cseri Dorina 5.b
- Safranka Barnabás 6.b
- Molnár Patrik 7.b
- Hegedűs Levente 8.b
Január 25-én 7-8. osztályos tanulóink által készített „ A magyar kultúra” PPT-k megtekintésére került sor.
Plakátkiállítást hirdettünk. Az elkészült alkotások a földszinti folyosón tekinthetők meg.
A lelkes tanulók TOTÓ-t tölthetnek ki, mely érdekességeket kínál kultúránk köréből.
A helyes megfejtők díjazásban részesülnek.