Eredményeink november

ANGOL SZÉPKIEJTÉSI VERSENY

2017. november 17-én a Berze Nagy János Gimnáziumban angol szépkiejtési versenyen vettünk részt 10 tanulóval. Az 5. osztályosok között Csintalan Csaba az 1. helyen végzett, míg Szabó Norbert 10. helyezett lett.

Minden résztvevőnek gratulálunk!

Kovács Krisztina
angol tanár




 

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ

2017. november 16-án kétfordulós művelődéstörténeti vetélkedőt rendezett az iskola.

Az első forduló tíz feladatból állt, melyet a csapatoknak küldeni kellett, s ez beszámított az ered-ménybe. A második forduló szóbeli volt; öt katolikus iskola csapata vett részt 3-3 fővel.
A téma: Magyarország története 1301-1437 között. A Szent László emlékév tiszteletére az első feladat a nagy király életéből feldolgozott szerepjáték volt.

A zsűrit a Vak Bottyán Katolikus Középiskola Igazgatója, Benyovszky Péter vezette.

Az iskolánk csapata megosztott első helyen végzett.

Magyari Klára
történelem tanár, szervező




 

IDEGEN NYELVI AKADÁLYVERSENY

A november 14-én a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziumban megrendezett idegen nyelvi akadályversenyre 15 fővel nevezett iskolánk, 3 angolos és 2 németes csapattal. A diákok számot adtak idegen nyelvi szövegértésükről, szókincsükről, és a feladatlap kitöltése közben bejárták a gimnázium épületét. Megfigyelték a termek berendezését, megszámolták a lépcsőfokokat, elolvasták a feliratokat.

A verseny második részében már az adventre, karácsonyra hangolódtak a diákok a szókeresők, szókirakók segítségével. Igazán izgalmas volt a verseny, hiszen az angolos csapatok között az utóbbi feladatlapok döntötték el a dobogós helyezések sorsát, hiszen az első rész után még holtversenyben állt néhány csapat…

A következő helyezések születtek:

Német nyelv: 

2. helyezést ért el: Solymos követei csapat: Nagy Fruzsina, Ecsedi Karolin, Berényi Lilla

7. helyezést ért el: Leute csapat: Fuxreiter Kinga, Gelb Fruzsina, Mádi Dániel 

Angol nyelv:

1. helyezést ért el: ForeverChildren csapat: Belkovics Kitti, Híves Janka, Andor Viktória  

9. helyezést ért el: Aliens csapat: Kosik Tamás, Domoszlai Jázmin, Szedmák Viktória; 

                                Kulamazsi csapat: Juhász Szabolcs, Szűcs Szabina, Sankovics Bence

 Gratulálunk a csapatoknak!

 




 

PALÓC MESEMONDÓ VERSENY

Bronzdió lett Virág jutalma…

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ az idén már 18. alkalommal hirdette meg felső tagozatos diákoknak és kisgimnazistáknak a PALÓC MESEMONDÓ TALÁLKOZÓT. Iskolánként két tanuló nevezhetett, egy maximum 5-6 perces magyar népmese előadásával.

2017. november 18-án, szombaton délelőtt két 5.a osztályos lány, Pataki Vivien és Szabó Virág mondta el meséjét a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban, Egerben. Mindketten nagyon ügyesen szerepeltek, de a zsűri most Virág Terülj, terülj asztalkám c. meséjét jutalmazta: a 18 induló közül a 3. helyen végzett.

Gratulálunk mindkét mesemondó lánynak!

 




 

MAGYARORSZÁG SZERETLEK!

Iskolánk 3. éve vesz részt a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium által meghirdetett vetélkedőn. A középiskola nem titkolt szándéka, hogy a gyerekeket szűkebb és tágabb környezetük szeretetére, szülőföldjükhöz való ragaszkodásra ösztönözzék.

Az idén is négy 8. osztályos tanuló indult el a megmérettetésen: Andor Viktória, Bárdos Viktória, Ecsedi Karolin és Nagy Fruzsina. Előzetes feladatként a kiegyezés 150. évfordulója kapcsán Deák Ferenc és Kossuth Lajos vitáját kellet megírniuk, majd előadniuk. Ehhez nagy segítséget kaptak Magyari Klára tanárnőtől.

A 2017. október 24-én, kedden megrendezett jó hangulatú vetélkedőn iskolánk csapata a dobogó 3. fokán végzett.

Gratulálunk lányok!

 




 

VAK BOTTYÁN JÁNOS KATOLIKUS MŰSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUM, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM MATEMATIKA VERSENYE

 A Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium tehetségkutató matematika versenyt rendezett 2017. novemberében . Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték:

Andor Viktória, Bata Róbert, Belkovics Kitti, Bella Dominik, Bernáth Daniella, Földházi Zsombor, Gedei Zoltán, Gubala Anita, Hegedűs Levente, Juhász Szabolcs, Kosik Tamás, Kovács Keve Koppány, Mádi Dániel, Safranka Balázs, Sankovics Bence, Szőke Gábor és Veres Szabolcs.

 

A versenyen az elérhető maximális pontszám 18 pont volt, ebből a 2 legjobb eredményt iskolánk 2 tanulója érte el!

I. helyen végzett Bata Róbert 8.a osztályos tanuló 18 ponttal

II. helyen végzett Andor Viktória 8.a osztályos tanuló 17 ponttal

 

 

Ezzel az eredménnyel a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnáziumában

a szóbeli felvételi vizsga matematika – fizika részén maximum pontszámra jogosultak.

50% feletti eredményt értek el:

Belkovics Kitti, Bella Dominik, Juhász Szabolcs, Kovács Keve Koppány és Mádi Dániel.

 

Gratulálunk nekik!

 




 

ADÁCSI KÖRZETI HELYESÍRÓ VERSENY

 Az Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola minden évben megrendezi körzeti helyesíró versenyét, amelyen iskolánk tanulói évről-évre részt vesznek. Évfolyamonként egy tanuló képviseli iskolánkat a felső tagozatból.

A verseny egy tollbamondásból és egy nyelvtani feladatlap megoldásából állt. Ezután a tanulókat az adácsi iskola szervezte érdekes programok várják.

Ebben a tanévben 2017. november 21-én szervezték a versenyt.

A verseny eredményei:

Zsidai Anna 5. b II. helyezés

Himer Júlia 6. a I. helyezés

Darab Lotti 7. b II. helyezés

Nagy Fruzsina 8. b V. helyezés

 Nagyon büszkék vagyunk versenyzőinkre! Gratulálunk nekik!

 




 

ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK VÁROSI INFORMATIKA VERSENYE

Az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendezte meg az Általános Iskolások Informatika Versenyét 2017. november 21-én.

Iskolánk tanulói nagyon jól szerepeltek, az alábbi helyezéseket érték el:

Csókás Tamás 8.b – I.hely

Kerek Gábor 6.a – II.hely

 

Deák Amina 6.a – 5.hely

Eperjesi Kevin 8.b – 6. hely

 

Gratulálunk nekik!



 

Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Versenye

Dugonics András Katolikus Matematika Versenyen 2. fordulóba jutottak:

4.osztály: 

Záray Zalán 4.b

Sztankó Anna 4.b

Ocela Petra 4.b

Besze Dániel 4.b

Kovács Fruzsina 4.b

Szécsényi Csanád 4.b

 

5. osztály:

Juhász Laura 5.a

Szolcsák Boglárka 5.a

 

6.osztály:

Himer Júlia 6.a

Horvát Máté 6.a

Sőregi Balázs 6.a

Szőllős Dániel 6.b

 

8.osztály:

Andor Viktória 8.a

Bata Róbert 8.a

Szabó Dávid Benedek 8.b

Híves Janka 8.a

Nagy Fruzsina 8.b

Juhász Szabolcs 8.a

 



IRÁNY A KÖZÉPSULI

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Szakközépiskolában rendezett Irány a középsuli elnevezésű városi vetélkedőn két csapatunk indult, a következő eredményt érték el:

II. hely:

Fuxreiter Kinga

Muszka Benjamin

Bernáth Daniella

Híves Janka

 

V.hely:

Kosik Tamás

Juhász Szabolcs

Gerhát Gréti

Gubala Anita

 



 

ÁLOMÍRÓ PÁLYÁZAT

Az Egri Kulturális Központ irodalmi pályázatot hirdetett, melyre maximum 3,  A4-es terjedelmű írással lehetett pályázni álmok elmesélésével.

Iskolánkból az írói vénával is megáldott 6.a osztályos Himer Júlia pályázott egyedül. Az egész megyéből több mint 80 pályázat érkezett be, melyek közül Julcsi “A róka” című írása megosztott 1. helyezést ért el.

Az eredményhirdetésre és a díjátadásra 2017. december 1-jén, pénteken került sor az egri Forrás Szabadidő Központban.

Szívből gratulálunk Julcsinak, biztosak vagyunk benne, hogy hallani fogunk még Róla és az írásairól.



 

MÁRTON NAPI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

2017. november 10-én megrendezésre került a Gyöngyöstarjáni Általános Iskola szervezésében a Márton nap alkalmából meghirdetett körzeti vers- és prózamondó verseny, amelyen

Andor Annabella 2.a osztályos tanulónk II. helyezést ért el.

Scroll to Top