Minden tanévünk első többnapos tábora a túratábor. Ezen a mindenkori két hetedikes osztályunk vesz részt. Idén 28 tanulóval vágtunk neki a Mátrának. Sástón az Ifjúsági Tábor adott otthont táborunknak. Első nap egy bemelegítő túrával kezdtünk, az iskolától Sástóig. A szállás elfoglalása és az ebéd után, rendhagyó tanórái voltak a gyerekeknek. Megjelent a történelem és a földrajz is természetes környezetbe ágyazva. Az éjszakai túra sokaknak remek bátorságpróba volt. A legnagyobb élményt a nagyvadak okozták a gyerekeknek. Több őzet is láttunk, és szarvasbőgést is hallgattunk. Egy tábor sem maradhat el éjszakai őrség nélkül, óránkénti váltással teljesítették ezt a feladatot is. Másnap a nagy túra várt ránk. Három csoportban, felnőtt kísérettel, de segítség nélkül kellett eljutniuk a Pisztrángos tóhoz. Más-más útvonalon, rejtélyes útleírással, térkép és iránytű segítségével a közös munka meghozta a gyümölcsét, mert mindenki elérte az úticélt. A hagyományoktól eltérően, itt a szabad ég alatt hallgattuk Tamás atya tolmácsolásában az igeliturgiát. A kicsit több mint 20 km-es gyaloglás nem volt mindenki számára könnyen teljesíthető, így még nagyobb az érdem, hogy mindenki megcsinálta. Este a szülők jóvoltából rengeteg finomságból pótolhattuk vissza az elveszített kalóriákat. A szalonnasütés, a házi sütemények és az üdítők hamar feledtették a gyerekekben a fáradtság érzését. Még az újabb éjszakai őrség sem okozott gondot. Utolsó nap ismét kihelyezett tanórákban volt részük, ezúttal rajz, biológia és testnevelés volt az órarendben. Ebéd után pedig hazasétáltunk Solymosra.
A két 7. osztály utolsó erdei iskolás táborát teljesítette, ahol ismét bebizonyosodott, hogy megértek a közös munkára, felelősségre és egymás megsegítésére, ha kell. Elfogadják, hogy vannak gyengébbek és lassabbak, hangosak és az álmodozók. Nem egyformák, de ha képesek alkalmazkodni, bárhol megállják majd a helyüket. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a mi feladatunk elérte a célját, kicsit önállóbbak, érettebbek lettek, talán már készek a kollégiumi életre is.
Köszönjük az együtt töltött tartalmas időt!
Kati néni, Szilvi néni és Barbi néni