Minden tanévünk első többnapos tábora a túratábor. Ezen a mindenkori két hetedikes osztályunk vesz részt. Idén 36 tanulóval vágtunk neki a Mátrának. Iskolánk életében először a Sástói Mátra Kemping adott otthont táborunknak. Első nap egy bemelegítő túrával kezdtünk, az iskolától Sástóig. A szállás elfoglalása és az ebéd után, rendhagyó tanórái voltak a gyerekeknek. Megjelent a történelem és a földrajz is természetes környezetbe ágyazva. Az éjszakai túra sokaknak remek bátorságpróba volt. Nagyvadak tekintetében nem lettünk elkényeztetve, mert nem láttunk és nem hallottunk szarvasbőgést sem. Másnap a nagy túra várt ránk. Két csoportban, felnőtt kísérettel, de segítség nélkül kellett eljutniuk a Pisztrángos tóhoz. Más-más útvonalon, rejtélyes útleírással, térkép és iránytű segítségével a közös munka meghozta a gyümölcsét, mert mindenki elérte az úticélt. A 15-20 km-es gyaloglás nem volt mindenki számára könnyen teljesíthető, így még nagyobb az érdem, hogy mindenki megcsinálta. Este a szülők jóvoltából rengeteg finomságból pótolhattuk vissza az elveszített kalóriákat. A bográcsban főzött remek paprikás krumpli, a házi sütemények, palacsinták és az üdítők hamar feledtették a gyerekekben a fáradtság érzését és a szülők jelenléte is örömet okozott nekik. Ezúton is köszönjük a vacsorát és a jelenlétet! Utolsó nap ismét kihelyezett tanórákban volt részük, ezúttal rajz, biológia és testnevelés volt az órarendben. Ebéd után pedig hazasétáltunk Solymosra.
Az időjárás a kegyeibe fogadott minket, ennél szebb túraidőt kívánni sem lehetett volna. A két 7. osztály utolsó erdei iskolás táborát teljesítette, ahol ismét bebizonyosodott, hogy megértek a közös munkára, felelősségre és egymás megsegítésére, ha kell. Elfogadják, hogy vannak gyengébbek és lassabbak, hangosak és az álmodozók. Nem egyformák, de ha képesek alkalmazkodni, bárhol megállják majd a helyüket. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a mi feladatunk elérte a célját, kicsit önállóbbak, érettebbek lettek, talán már készek a kollégiumi életre is.
Köszönjük az együtt töltött tartalmas időt!
Reni néni, Szilvi néni és Barbi néni