Adventi gyertya színei és jelentése

Advent első vasárnapja

Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

Egy kis ünnepség keretében meggyújtottuk iskolánk adventi koszorúján az első gyertyát.

Advent második vasárnapja

Színe hasonlóképpen a lila. Az advent mellett a nagyböjti helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

A mai napon meggyújtottuk iskolánk adventi koszorúján a második gyertyát, és megemlékeztünk iskolánk védőszentjéről, Szent Miklósról.

Advent harmadik vasárnapja

Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

A mai napon meggyújtottuk iskolánk adventi gyertyáján a harmadik gyertyát.

Advent negyedik vasárnapja

Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.