„Védd a vizet, formáld a jövőt!”
A Víz Világnapját minden évben március 22-én ünnepeljük, melyről az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben döntött Dublinban. A tagországok célja az volt, hogy felhívják a világ figyelmét: bolygónk édesvízkészlete nem kifogyhatatlan forrás. A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll. Ennek következtében sokszor nem úgy viszonyulunk lételemünkhöz, mint ahogy azt megérdemelné
Március 17-21. között rendeztük meg iskolánkban a Happy hetet, mely a vízfogyasztás fontosságára, valamint a vizeink védelmére hívja fel a figyelmet. Egész héten nagy hangsúlyt kapott a megfelelő vízfogyasztás, illetve a víz egészségre gyakorolt hatása. Tanulóinknak vízi sorversenyt szerveztünk, valamint számos tanítási órán foglalkozhattak a víz témakörével. Plakátok készültek, kézműveskedtek, projektfeladatokban vettek részt, filmeket tekintettek meg.
Mivel szombatra esik a Víz világnapja, ezért pénteken kék ruhában érkeztünk és közös fotóval igyekeztünk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy drasztikusan csökken földünk vízkészlete, éppen ezért nagyon fontos a vizeink védelme, tisztán tartása, és a takarékos vízhasználat.
Fontos, hogy tanulóink megértsék, hogy az ő felelősségük is, hogy vízhasználati szokásaink megváltozzanak, ezáltal Földünk élhetőbb és boldogabb hellyé váljon.
