-
Bertalan Barátai tábor megbeszélés
Kedves Szülők! A Bertalan Barátai Táborba jelentkezőknek 2017. június 7-én megbeszélés a Szent Bertalan templomban 17 órakor!
-
Elsőáldozás 2017.
Május 14-én iskolánk tanulói közül több mint 30-an járultak az oltár elé, mint elsőáldozók, a gyöngyössolymosi Szent Miklós templomban. Köszönjük a hittan tanároknak és Pali atyának az áldozatos munkáját, akik segítettek a gyerekeknek lélekben felkészülni erre a szép eseményre.
-
Határtalanul! Pályázat 2016.
Iskolánk 2016-ban nyertes pályázott nyújtott be a Határtalanul! program „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című, HAT-16-01 kódjelű pályázati felhívásra. Ennek köszönhetően, 2017. májusában a 7. évfolyam tanulói részt vehettek a „Túra és kultúra – a bányavidék kincseivel ismerkedünk a csodálatos Máramarosban” című tanulmányi kiránduláson. Élménybeszámoló a tanulmányi kirándulásról: Iskolánk hetedik évfolyamos tanulói izgalmas napokat élhettek meg májusban. Máramaros vidéken…
-
Komplex vetélkedő a Szent László Emlékév jegyében
2017. május 10-én komplex – hittan, történelem, művelődéstörténet – vetélkedőn vehettek részt a felső tagozatos tanulók, ami a Szent László Emlékév keretében zajlott.
-
Pünkösdi zarándoklat
Kedves Szülők! Talán emlékeztek a tavalyi Szent Márton zarándoklatra, ahonnan a résztvevők lelkileg feltöltődve és jó hangulatban tértek haza. Idén Szent Erzsébet születésének 810. évfordulóját ünnepeljük, ezért az Egri Főegyházmegye zarándoklatot szervez Pünkösd hétfőre, jó alkalmat kínálva arra, hogy az egyházmegye tanulói és szüleik közelebb kerüljenek Szent Erzsébet életútjához, aki különös gondoskodással fordult a gyermekekhez.…
-
Étkezési befizetés
Tájékoztatjuk a kedves Szülőket, hogy az áprilisi étkezési díjakat május 10-én, 12-én és 13-án (szerda-csütörtök-péntek) rendezhetik az iskola titkárságán. Kérjük a határidő pontos betartását! Köszönjük!
-
Iskolánkban Imre Géza párbajtőrvívó
A mai napon iskolánk vendége volt Imre Géza, világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar párbajtőrvívó, aki a sport szeretetéről, a kitartásról és arról mesélt nekünk, hogy az álmainkat nem szabad feladnunk.
-
Lelki nap 2017. április 7.
Lelki napot tartottunk 2017. április 07-én iskolánkban, melynek fő részeként keresztutat jártunk Gyöngyössolymos és Mátrafüred között. A 14 állomáson Jézus utolsó földi útjára emlékeztünk, készülve lelkiekben a Húsvét ünnepére. Egyes állomásokon hittannal kapcsolatos feladatokat kaptak a diákok. A felső tagozatos osztályok felváltva vitték jelképesen a keresztet.



























