-
Az adventi koszorú első gyertyája
Ezen a héten advent első vasárnapját ünnepeljük, az iskola adventi koszorúján is meggyújtottuk az első gyertyát. A rövid ünnepségre kis műsorral is készültek tanulóink, a gyertyagyújtás végén pedig közösen elénekeltünk egy karácsonyi dalt.
-
Angol szépkiejtési verseny a Berzében 2017. 11. 17.
2017. november 17-én a Berze Nagy János Gimnáziumban angol szépkiejtési versenyen vettünk részt 10 tanulóval. Az 5. osztályosok között Csintalan Csaba az 1. helyen végzett, míg Szabó Norbert 10. helyezett lett. Minden résztvevőnek gratulálunk! Kovács Krisztina angol tanár
-
Szent Miklós püspök
SZENT MIKLÓS PÜSPÖK ÉLETE December 6. +350 körül Szent Miklós püspök életéről nincs olyan dokumentum, amely a történettudományt is kielégítő pontossággal mutatná be életrajzát. Alakja annak a történetnek alapján vázolható fel, mely először a 13. századi Legenda Aureában tűnt fel. Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent…
-
Művelődéstörténeti vetélkedő 2017. 11. 16.
2017. november 16-án kétfordulós művelődéstörténeti vetélkedőt rendezett az iskola. Az első forduló tíz feladatból állt, melyet a csapatoknak küldeni kellett, s ez beszámított az ered-ménybe. A második forduló szóbeli volt; öt katolikus iskola csapata vett részt 3-3 fővel. A téma: Magyarország története 1301-1437 között. A Szent László emlékév tiszteletére az első feladat a nagy király…
-
Idegen nyelvi akadályverseny
A november 14-én a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziumban megrendezett idegen nyelvi akadályversenyre 15 fővel nevezett iskolánk, 3 angolos és 2 németes csapattal. A diákok számot adtak idegen nyelvi szövegértésükről, szókincsükről, és a feladatlap kitöltése közben bejárták a gimnázium épületét. Megfigyelték a termek berendezését, megszámolták a lépcsőfokokat, elolvasták a feliratokat. A verseny második részében már az…
-
Tehetségkutató matematika verseny a Vak Bottyán János Katolikus Szakgimnáziumban
VAK BOTTYÁN JÁNOS KATOLIKUS MŰSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUM, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM MATEMATIKA VERSENYE A Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium tehetségkutató matematika versenyt rendezett 2017. novemberében . Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték: Andor Viktória, Bata Róbert, Belkovics Kitti, Bella Dominik, Bernáth Daniella, Földházi Zsombor, Gedei Zoltán, Gubala Anita, Hegedűs Levente,…
-
Adácsi körzeti helyesíró verseny
ADÁCSI KÖRZETI HELYESÍRÓ VERSENY Az Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola minden évben megrendezi körzeti helyesíró versenyét, amelyen iskolánk tanulói évről-évre részt vesznek. Évfolyamonként egy tanuló képviseli iskolánkat a felső tagozatból. A verseny egy tollbamondásból és egy nyelvtani feladatlap megoldásából állt. Ezután a tanulókat az adácsi iskola szervezte érdekes programok várják. Ebben a…
-
Általános iskolások informatika versenye
ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK INFORMATIKA VERSENYE Az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma rendezte meg az Általános Iskolások Informatika Versenyét 2017. november 21-én. Iskolánk tanulói nagyon jól szerepeltek, az alábbi helyezéseket érték el: Csókás Tamás 8.b – I.hely Kerek Gábor 6.a – II.hely Deák Amina 6.a – 5.hely Eperjesi Kevin 8.b – 6. hely…
-
Pedagógus lelki nap 2017. 10. 27.
Pedagógus lelki nap keretében 2017. október 27-én Egerbe utaztunk. A programot a felújított érseki palotában kezdtük, ahol tárlatvezető segítségével jártuk be az épületet. Megtekintettük az egyház-történeti kiállítást, a díszteremet, a fogadó-és hálószobát és a szentté, illetve boldoggá avatottakról készült portrékat. 12 órakor Holló Gábor atya szentmisét celebrált nekünk a Minorita templomban. Prédikációjában a pedagógusok munkáját…
-
Palóc mesemondó találkozó
Bronzdió lett Virág jutalma… Az Egri Kulturális és Művészeti Központ az idén már 18. alkalommal hirdette meg felső tagozatos diákoknak és kisgimnazistáknak a PALÓC MESEMONDÓ TALÁLKOZÓT. Iskolánként két tanuló nevezhetett, egy maximum 5-6 perces magyar népmese előadásával. 2017. november 18-án, szombaton délelőtt két 5.a osztályos lány, Pataki Vivien és Szabó Virág mondta el meséjét a…
-
Magyarország szeretlek!
Magyarország szeretlek! Iskolánk 3. éve vesz részt a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium által meghirdetett vetélkedőn. A középiskola nem titkolt szándéka, hogy a gyerekeket szűkebb és tágabb környezetük szeretetére, szülőföldjükhöz való ragaszkodásra ösztönözzék. Az idén is négy 8. osztályos tanuló indult el a megmérettetésen: Andor Viktória, Bárdos Viktória, Ecsedi…
























