Szívvel – lélekkel a pályán: 120 diák képviselte iskolánkat a Szüreti Futónapon
A Szüreti Futónap már 33 éve hagyomány Gyöngyösön, és minden alkalommal bebizonyítja, hogy a sport összeköt bennünket, generációkon át. A legfiatalabbak, a 7 évesek és a náluk is kisebbek fél kört, azaz 400 métert futottak. Az életkor szerint, kétévente emelkedő kategóriákban természetesen egyre hosszabb volt a táv, míg az iskolai váltóban három fiú és három lány 6×500 méteren mérte össze erejét. Iskolánk diákjai nagyon szépen szerepeltek. Első helyen végzett Kasza Bende Barnabás (1.b) és Máté Botond (3.b). Ezüstérmet nyert Hatalyák Liza (1.b), Benei Sofi (3.b), Juhász Bence (3.b) és Virág Bence (4.a). A dobogó harmadik fokára Kovács Karina (2.a) és Kovács Laura (5.b) állhatott fel. Az iskolai váltócsapat idén sajnos lemaradt a dobogóról, de nagyon büszkék vagyunk helytállásukra. Évek óta nemcsak összetett győztest hirdetnek, hanem azt az iskolát is értékelik, amely a legtöbb tanulót mozgósítja. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a mi iskolánk nyerte el ezt a címet, hiszen 120 fővel képviseltettük magunkat a Fő téren. Ezzel ismét bebizonyítottuk, hogy Aktív Iskolánk sportot kedvelő tanulói kiváló eredményeket érnek el, és dicsőséget szereznek a Nagy Gyula Katolikus Általános Iskolának.
Gratulálunk minden lelkes futónak, és köszönjük, hogy képviseltétek iskolánkat!