Kedves Gyerekek, Tanártársaim, Tisztelt Szülők!
A magyar országgyűlés 2010-ben június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, a trianoni békediktátumra emlékezve.
A békediktátum kapcsán nem a nemzet összetartozása, hanem inkább a szétszaggatása jut eszünkbe. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy a Trianoni kastélyban aláírt, az első világháborút lezáró béke következménye a magyar nemzet sorstragédiája lett.
Az első világháború után a résztvevő országok közül a legnagyobb vesztes Magyarország volt. A trianoni döntés súlyos rendelkezései akkor a magyarság többségét teljesen váratlanul érték. Nem volt a társadalom számára értelmezhető az, hogy miért Magyarországot büntették a legjobban a háború vesztes országai közül? Miért a magyar az egyetlen, amelyikből 3,3 millió embert idegen országba kényszerítenek? Hisz, ha figyelembe vették volna Apponyi gróf javaslatát 1,8 milliónak lehetett volna helye a mai határoknál jelentősen nagyobb területen. Ebben az esetben kevesebb, mint a felére csökkent volna a kisebbségi sorba kényszerített honfitársaink száma.
Elveszítettük nyersanyag lelőhelyeinket, egyetemeinket, történelmi városainkat, szétzilálták egyházi felekezeteinket. Az igazi sorstragédiák azonban nemcsak ezekben a fontos tényekben rejlenek. Tudnunk kell, hogy a történelmi események mögött emberi sorsok vannak.
Hosszú ideig Trianonról beszélni sem lehetett. A bekötözetlen sebek nem gyógyulnak, az elhallgatott gondolatok veszélyesebbek lehetnek a kimondottaknál.
Mit tehetünk mi itt, hogy bekössük a sebeket? Hisz nem keseregni jöttünk, hanem ünnepelni.
Ünnepeljük, hogy 15 millióan vagyunk szerte a világban, és mindenkinek megdobban a szíve a Magyar Himnusz hallatán. Ünnepeljük, hogy bárhol járunk külföldön, és meghalljuk a magyar szót, felkapjuk a fejünket: magyarul beszélnek. Ünnepeljük, hogy van közös múltunk, vannak erős gyökereink, amibe kapaszkodhatunk, hogy van közös jelenünk, és még fontosabb, van jövőnk!
Kedves Gyerekek! Ránk, magyarokra különösen jellemző a siránkozás. A balsors valóban megtépett minket, de az Isten segítségével mindig kilábaltunk a bajból, újra és újra megerősödtünk. Ti vagytok a jövő! Legyen fontos mindannyiótoknak magyarnak lenni és magyarnak megmaradni. Illyés Gyula írta le sok évtizeddel ezelőtt: „Magyar az, aki vállalja.”
Köszönöm, hogy a mai napon, mi, itt összetartozunk.
Isten áldja Magyarországot!
Marton Miklós
igazgató