Erdei Iskola – Kenutábor Tiszafüred, 2024. június 3-6.

Erdei iskolai programunk következő és egyben utolsó tábora a kenutábor. Ebben a mindenkori ötödikesek vesznek részt. A Tisza-tó közelsége, kulturális látnivalói és a gyönyörű természeti adottságai miatt remek lehetőséget biztosít a tábor megrendezésére. Bázisunk a tiszafüredi Termál kemping volt, ahol 4 személyes kiválóan felszerelt faházakban laktak a gyerekek.
Táboraink alapjában véve mozgásos sporttáborok. Napjaink főként evezéssel és kerékpározással teltek. Sokakat először félelem tölt el a kenuzással kapcsolatban, de miután szárazföldön is megkapják a kellő ismereteket, vezényszavakat és szabályokat, inkább az izgalom, mint félelem az úr a hajóban. Az első nap a gyakorlásé. Második nap kamatoztatjuk és fejlesztjük tudásunkat. A nagy túrán átlag 6-7 órát evezünk, ami idén sem volt másképp. Szerdán a kerékpáré a főszerep, a sarudi szabadstrand a végállomás. Ráadásul erre a napra a sportosabb szülők is elkísérnek minket. A negyedik nap öröm kenuzással telik.
Egy erdei iskolában nem elhanyagolható a tanulás. Ellátogattunk a Kiskörei vízierőműhöz, megnéztük a gátat, a hajózsilipet és a hallépcsőt is. A Tisza tavi Ökocentrumban pedig a Tisza-tó kialakulásával, növény-és állatvilágával ismerkedhettek a gyerekek.
Nyár elején már a fürdés is hozzátartozik a táborhoz. Sarudon a szabadstrandon mindenki mártózott, sőt a kerékpártúra után a melegvízű strandon is áztattuk fáradt végtagjainkat.
A tábor nem titkolt célja a személyiségfejlesztés is. Remek lehetőséget nyújt jobban megismerni a másikat, dolgozni vele, elfogadni és alkalmazkodni hozzá. Az „Egy hajóban evezünk” mondás, minden értelemben igaz a táborra. Ilyenkor nincs „a” és „b” osztály, csak ötödikes lányok és fiúk. Vegyesen vannak a faházakban és a hajókban egyaránt. Jól érzik magukat, együtt fociznak, társasjátékoznak, nevetnek vagy netán csínyt követnek el, de azt is együtt. A táborok összehozzák az osztályokat és már pénteken az iskolában sem úgy viselkednek egymással, mint a tábor előtt. A fáradási szintje sem mindenkinek egyforma, de ilyenkor könnyebben lépnek ki a komfortzónából és látva, hogy a másik is fárad, nagyobb teljesítményre képesek. Az együtt könnyebb elv itt is érvényesül.
Nekünk, pedagógusoknak is nagy élmény ez a tábor. Látva a félősebb gyerekeket az első napon és látva őket fröcskölődni, versenyezni az utolsó napon azt bizonyítja, hogy megint sikerült új tudást és életreszóló élményt adni a gyerekeknek a kenuzás terén is.
Köszönettel: Kriszti néni, Szilvi néni, Reni néni és Barbi néni

Scroll to Top