FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettséget teljesíteni.
A gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31. napjáig a 6. életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé.
A tankötelezettség teljesítése a tanév első napján kezdődik.
A nevelés-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 21.§ (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének a megléte, annak igazolása.
Amennyiben a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, az óvoda ezt igazolja. Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettsége egyértelműen nem dönthető el, illetve ha a szülő nem ért egyet a kiállított óvodai igazolással az óvoda szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez.
A gyermek felvételéről az igazgató dönt.
Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen – annak közlésétől számított 15 napon belül – a szülő eljárást indíthat az igazgatónál. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
A Rendelet 22.§ (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerinti illetékes vagy a választott iskola 1. évfolyamára.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
– a gyermek
- születési anyakönyvi kivonata,
- személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
- TAJ-kártyája,
- oktatási azonosító száma(óvoda állítja ki),
– az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, amely lehet
- óvodai szakvélemény,
- nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény,
- sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye.
– tartózkodási hely (állandó bejelentett lakcím hiányában) igazolása.
Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI
Tisztelt Szülők!
Iskolánk várja a katolikus szemléletű nevelést elfogadó, családias légkört, szép környezetet, különleges tanításon kívüli programokat, táborozásokat szerető gyerekeket!
- Katolikus szellemiségű közösségi élet
- Alapfokú művészetoktatás:
festészet, grafika (minősített művészetoktatási intézmény)
- Emelt szintű sportolási lehetőségek:
úszás, tenisz, kézilabda, tollaslabda, labdarúgás, síelés (lesiklás), atlétika, röplabda, sílövészet (biatlon)
- Emelt óraszámú idegen nyelvoktatás (angol – német)
- Erdei iskolai rendszer, sítáborok, kenutábor, túratábor
- Matematika oktatás táblajátékokkal alsó tagozaton
02.26. Bemutató órák: a leendő elsős tanító nénik óráit lehet megnézni
8.30-09.30 Elsőseink úszása városi uszoda, Gyöngyös
10.00-10.45 Az egyik leendő elsős tanító néni – solymosi iskola, Szabadság út
11.00-11.40 A másik leendő elsős tanító néni – solymosi iskola, Szabadság út
12.45-13.45 Tenisz edzés – solymosi iskola tornaterme
03.07. 11.50-12.35 Meixner olvasás tanítási módszer – solymosi iskola, Szabadság út
12.45-13.30 Művészeti óra, Jókai út 2.
13.30-14.30 Kézilabda edzés B. Braun K.K. utánpótlás edzői, Iskola tornaterme
Beiratkozáshoz kapcsolódó időpontok:
Szülői fórum: 2018. március 5. (hétfő) 17.00, Gyöngyössolymos, Jókai út 2. Iskola
Tájékoztatjuk a szülőket az iskolában folyó munkánkról, terveinkről, beszélgetés.
Játékos sportdélután: 2018. március 21. (szerda) 14.00, Iskola tornaterme
Ezen a délutánon játékos feladatok alapján eldől, hogy a jelentkező gyermekek közül, kik alkalmasak az emelt szintű testnevelést tanulók osztályába. (Sportfelszerelés szükséges!!)
A sportdélutánt követően egyéni igazgatói beszélgetés lesz a szülőkkel.
Jelentkezés: 2018. április 4-5-6.
A szülők jelzik szándékukat gyermekük beiratkozásáról. Azok a szülők is jelezzék, akik a nem emelt szintű testnevelést tanuló osztályba íratnák gyermeküket.
Beiratkozás: Későbbi értesítés alapján, várhatóan 2018. április közepe, második fele
Telefonszám: 37/370-008
E-mail: iskola@nagygy-gy.sulinet.hu
Weboldal: www.solymosisuli.hu