Iskolai misén voltunk

Iskolai misén voltunk

A hűvös vasárnapi délelőtt vidáman gyülekeztünk nevelőinkkel a templom előtt. Sokunkat szülei is elkísértek. Megilletődve léptünk be a templomba, hiszen osztálytársaink közül még sokan nem is jártak itt. Csodálattal néztük a szépen festett falakat, a szenteket ábrázoló szobrokat, a díszes oltárt. Pali atya ismerősként üdvözölt bennünket.

Áhítattal hallgattuk, hogy ezen a szeptember 27-i napon a Szentírás vasárnapját ünnepeljük. Ezt a fontos írást meg is nézhettük az oltár előtt.

Az atya prédikációjából megtanulhattuk, hogy fontos a miséken figyelmesen hallgatni a Szentírást, hogy otthon is gyakran olvasgassuk, mert minél inkább megérint bennünket egy-egy mondat, egyre jobban megértjük, hogy ezek személyesen nekünk szólnak.

A misén az imákat már egyre jobban tudjuk, de az egyházi énekeket még gyakorolnunk kell. Az áldás után mindenki kapott a Szentmisenaplóba egy Szentírást ábrázoló kis matricát, ami emlékeztet majd minket a tanultakra.

A templomból kilépve mindannyian úgy éreztük, hogy az új élményektől gazdagabbak, és egy kicsit jobbak lettünk. Másnap az iskolában beszélgettünk a hallottakról, és mindenki elmondhatta saját élményét, gondolatát a Szentmisével kapcsolatban.

 

2.b osztály

Scroll to Top