Iskolánk 2017-ben is nyújtott be pályázatot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Támogatáskezelő) által meghirdetett 

HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázatra.

 A HAT-17-01 kódjelű pályázati kiírásra benyújtott, HAT-17-01-2017-00665 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett 

Ady Endre és Arany János nyomában, a Biharban és az Érmelléken című pályázatunk az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján 2.159.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A nyertes pályázatnak köszönhetően a 2017/2018-as tanévben hetedik évfolyamon tanuló diákjaink egy tanulmányi kiránduláson vehettek részt,

Ady Endre és Arany János nyomában, a Biharban és az Érmelléken.

A projekt megvalósult 2018.05.15-16-17-18-án. 36 tanuló 3 tanár kíséretében (Bukó Beatrix, Vágóné Kovács Elvira és Danyiné Csillik Krisztina) utazott a Partiumba.

A kirándulásra egy évvel korábban pályázott az iskola. Az utazást megelőzően már 2017októberében –előkészítő foglalkozásként-egy egész napos budapesti programon vettünk részt. Ez is, mint a Határtalanul, ingyenes volt a tanulók számára. A Petőfi Irodalmi Múzeum az Arany-év kapcsán pályázatot hirdetett, az iskola megnyerte, így ott egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ismerkedhettünk Arany János életével, munkásságával. Egy ebéd elfogyasztása után a Parlament múzeumába mentünk. Ott is várt ránk egy interaktív foglalkozás, majd vezetéssel megtekintettük a Parlament épületét.

2018 májusában, a kirándulást megelőzően Magyari Klára, Szabó Katalin és Danyiné Csillik Krisztina előkészítő történelem, földrajz, illetve irodalom órákat tartott a két osztálynak. Az osztályfőnökök osztályfőnöki órákon, illetve szülői értekezleteken készítették fel a tanulókat és szüleiket az utazásra.

  1. május 15-16-17-18-án zajlott a program. A legfontosabb helyszínei: Nagyvárad, Nagyszalonta, Szilágylompért, Érmindszent,Zilah,Csucsa,Torda,Bánffyhunyad,Köröstárkány, Kolozsvár, Magyarremete.

Látogatást tettünk több Arany János és Ady Endre emlékhelyen. Ellátogattunk a nagyszalontai  Arany János líceumba, ahol az iskola bemutatása mellett közös programunk volt az ott tanuló gyerekekkel. Amellett, hogy bepillantást kaphattunk a határontúl élő magyarság életébe, ízelítőt kaptunk arról, hogyan őrzik a nyelvet és a magyar kultúrát az ott élő magyarok.

Rengeteg kiváló programon vettünk részt, bámulatos tájakon haladtunk, különleges természeti szépségeket csodálhattunk meg. Pl. Medve-barlang, Tordai Sóbánya. Idegenvezetőnk mindenhol részletesen beszámolt a történelmi és természeti tudnivalókról.

A tanulmányi kirándulás lezárásaként témanapot szerveztünk, amelynek keretén belül a hetedikes tanulók képes útibeszámolót tartottak, illetve megemlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napjáról is.

Köszönjük szépen a lehetőséget! Kiváló tanulmányi kirándulás volt, örök emlék számunkra!

H