Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

E kezdeményezés szerint 2019. október 18-án, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Az elmúlt esztendőkben hazánk számos helyén csatlakoztak az eseményhez.

Maga a kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok kézzel foghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a kezdeményezés nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az, a Szent Páter Piótól származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a Rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ez az alkalom ebben a formájában októbernek, mint a Rózsafüzér hónapjának kiemelt hangsúlyt adhat.

Ferenc pápa 2019 októberét a világmisszió rendkívüli hónapjának nevezte ki. Eleget téve a pápa kívánságának, az idei „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért“ elnevezésű, világméretű imakezdeményezésnek a misszió lesz a témája, és a gyermekekkel főként a misszionáriusokért és új missziós hivatásokért imádkoznak. Célja, hogy a gyermekek imája legyen különös módon is az Egyház missziós megújulásának a lelke.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából az Országos Lelkipásztori Intézet hívja a gyermekeket – és ezért kéri a tanítókat, hitoktatókat, nevelőket, szülőket, nagyszülőket -, hogy mint az előző években is, kapcsolódjanak be a gyermekek nagy ima-misszójába és

október 18-án 9.00 órakor

(vagy a nap jobban megfelelő más órájában) imádkozzák a gyermekekkel a rózsafüzért, lélekben egyesülve gyermekek csoportjainak ezreivel szerte a világon.

Scroll to Top