SZENT MIKLÓS PÜSPÖK

December 6.
+350 körül

Szent Miklós püspök életéről nincs olyan dokumentum, amely a történettudományt is kielégítő pontossággal mutatná be életrajzát. Alakja annak a történetnek alapján vázolható fel, mely először a 13. századi Legenda Aureában tűnt fel.

Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között.

Égi jel hatására Myra városa megválasztotta püspökének. Miklós kiválóan teljesítette püspöki feladatait, s részt vett a niceai zsinaton is.

Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében.

Mikor hosszú öregség után 343-ban vagy 350-ben meghalt, angyalok fogadták és vezették be a Paradicsomba.

Szent Miklós tisztelete már a 6. században elkezdődött. A késő középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok)

A 11. században keletkezett a három megölt gyermek története, amit hamarosan dramatizálva is megjelenítettek. Az ártatlan gyermekek napján, december hatodika előestéjén előadott püspökjátékból bontakozott ki a közismert Miklós-est: a gyermekek meglátogatása, kikérdezése és megjutalmazása.

 

SZENT MIKLÓSHOZ FŰZŐDŐ LEGENDÁK:

A tengeri vihar lecsendesítése

270-ben Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt a vihar a vízbe sodort, akik ilyen esetben általában odavesznek. Látva ezt Miklós a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbóchoz kötötte őket a köpenye övével. Ezt követően pedig helyére tette az orrvitorla árbócrúdját, ezzel megfeszítve a vitorlát, így a hajó egyenesbe jött. Miklós letérdelt és Istennek egy hálaimát mondott, majd a tengerbe vetette magát, hogy visszatérjen a hajójára. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget, s visszaadták neki a köpenye övét, amit szent ereklyeként hordtak magukkal a megmenekülésük óta. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak.

Három halálraítélt megmentése

Egy meghódított nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. A rómaiakat a tenger partra kényszerítette Myra kikötőjében. Ekkor Miklós püspök meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy a katonákat tartsák vissza a rablástól. Amíg Miklós a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát akart lefejeztetni. Amikor a püspök ennek hírét vette odasietett a vesztőhelyre, ahol már ott térdepeltek az elítélt katonák és a hóhér fölemelte kardját. Miklós bátran rávetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire elhajította, az ártatlanokat pedig kiszabadította. A helytartót megdorgálta, de miután az megbánta bűnét, megbocsátott neki.

 

A gabona sokasítása

Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent.