Differenciális:
A tanórai differenciálás mellett magyar és matematika tantárgyak gyakorlására minden osztály heti egy felzárkóztató órát kap.

Középiskolai előkészítő:
8.osztályosaink továbbtanulási esélyeit középiskolai előkészítővel is szeretnénk javítani. A heti 1 órás felkészítő magyar és matematika tantárgyból segíti a tanulókat. Természetesen ingyenes és éppúgy készíti a tanulókat a központi felvételire, mint az iskolák írásbeli vizsgáira, szaktanárok vezetésével.

Idegen nyelv:
Az idegen nyelv tanulását a kerettanterv ajánlásánál korábban, 3. osztályban kezdik tanulni a gyerekek heti 2 órában. 5., 6., 7. és 8. osztályokban heti 4 óra az idegen nyelvi órák száma, 7. és 8. osztályban a 15 főt meghaladó csoportoknál képesség szerinti bontásban tanulhatnak. Az óraszámokból kitűnik, hogy iskolánkban kiemelt helyen áll az idegen nyelv oktatása. Tanulóink 3. osztályban irányítottan két idegen nyelv közül –angol és német – választhatnak.

Egyéni bánásmód:
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a részképesség zavarokkal (dyslexia, dysgrafia, dyscalculia) ill. tanulási nehézségekkel küzdő tanulóinkkal egyénileg vagy kiscsoportokban (3 fő) speciálisan képzett nevelőink helyben foglalkoznak. Minden tanév folyamán a Heves Megyei Gyógypedagógiai Központ szakemberei felkérésünkre a nehezebben haladó, speciális zavarokkal küzdő tanulóinkat iskolánkban vizsgálják. Szakvéleményük alapján nevelőink egyéni foglalkozásokat tartanak a vizsgált tanulóknak. Integráltan enyhén súlyos értelmi fogyatékos tanulók nevelését is felvállaljuk korlátozott számban.

Sport:
Nagy hangsúlyt fektetünk a mindennapi testnevelésre. Délutánonként tömegsport, több sportfoglalkozás illetve edzés lehetőség közül választhatnak tanulóink, emellett gyógytestnevelésen vehetnek részt. A sportágak: foci, szivacskézilabda, kézilabda, tenisz, úszás, tollaslabda, tömegsport.

Mindezek mellett egyedülálló sí-programja van iskolánknak, melynek keretében minden tanuló megtanulhat síelni. A páratlan évfolyamok sífutnak Galyatetőn, a páros évfolyamok lesiklanak Kékestetőn. A mindenkori 6. évfolyam az érdeklődőkkel kiegészülve 1 hetes sítáborban vesz részt Szlovákiában. (A sífutó és a lesikló sífelszerelést az iskola biztosítja.)
A síoktatás mellet az úszás oktatását is fontosnak tartjuk. Minden évben valamennyi tanulónkat úszásoktatásban részesítjük. A 8. osztályosok vizsgáznak úszásból.

Hetente kétszer gyógytestnevelésen vesznek részt az iskolaorvos által kiszűrt tanulóink. Az egyik foglalkozás tornatermi, a másik úszás.

Környezeti nevelés:
Fontos szerepet játszik a természetvédelmi szemlélet kialakítása iskolánk munkájában. Ehhez segítséget nyújt a rendszeres természetjárás. Évente négy iskolai szintű természetvédelmi napot szervezünk: állatok napja, víz napja, a Föld napja, madarak-fák napja.

Napközi:
Több napközis csoportunk működik. Törekszünk arra, hogy a csoportok életkor – és lehetőség szerint osztályok szerint is – elkülönüljenek. Arra is figyelünk, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz szociális helyzetben lévők is csoportban tanulhassanak.

Komplex vizsga:
Nyolcadikosaink a tanév végén összetett műveltségi vizsgán adnak számot tudásukról, irodalom, történelem, művészettörténet, zene tárgykörökben, kronológiai sorrendben, művészeti stílusok szerint. Átfogó ismétlőjellegű vizsga, ami a középiskolásaink visszajelzései szerint nagyon hasznos.

Szakkörök:
Szakköri foglalkozásokat tartunk a gyerekek igényeihez és lehetőségeinkhez igazodva.

Tánc:
A T-Dance Alapfokú Művészeti Iskola intézményünk falai között működik. Önálló iskola, évvégén bizonyítványt ad tanulóinak. Hetente 2-szer 1 órában ismerteti meg a tanulókat a társastánc alapjaival.

Képzőművészet:
Iskolánk alapfokú művészetoktatási iskola képzőművészeti (festészet, grafika) tanszakkal.
Az órák délután zajlanak két rajztanár vezetésével.